Wallpapers for you :) :*

Igen nehéz volt eldöntenem, hogy mi legyen ezen az oldalon, végül arra jutottam, hogy képek. (sztárokról, állatokról, filmekről, meg mindenről) :D Remélem, hogy miközben keresgélsz az oldalon, megtalálod amit keresel. :)

Tavi Kata: Nyitótánc (Sulijegyzetek-sorozat #1)



recenzio.jpg Megmondom őszintén, nem tudtam ennek a könyvnek a megjelenéséről egészen addig, amíg fel nem hívták rá a figyelmemet. Aztán megláttam a borítóját, és első pillantásra szerelem volt, ahogy a nagykönyvben lennie kell. Elolvastam a fülszövegét, mosolyra húzódott a szám, hogy itt biza egy könnyed, ifjúsági történethez lesz szerencsém, ráadásul hazai is, milyen izgi már, így gyorsan neki is kezdtem.

 Főszereplők: Kárpáti lilla 

14 éves pesti, gimnazista diáklány.

 

Egészen pontosan a történet, két héttel az iskola kezdete előtt veszi kezdetét, szóval majd csak szeptemberben kezdi meg a tanulmányait a Duna-parti Gimnáziumban. Sok mindent nem tudunk meg róla, bennem csak annyi maradt meg, hogy vörös hajú és a tánc a mindene.

klikk.png        

Havasi Krisztián 1 évvel idősebb Lillánál, gyerekkorukban a szüleik rendszeresen összejártak, majd valami gubanc történt a gyerekek közt, ráadásul Havasiék elköltöztek, így a kapcsolat megszakadt. De most Lilláék szomszédjába költöztek, és mit ad ég, Krisztián és Lilla osztálytársak lesznek!
Krisztián magas, sötétszőke, állig érő haja van, kék szeme, kosarazik, és természetesen odáig vannak érte a lányok.
A 9/a meg is kezdi szeptemberben a tanulmányait, 16-an vannak egy osztályban, ebből 8-an lányok (remélem jól számoltam!). Mint ahogy sejthető, problémák, szerelmek várnak rájuk az első évükben, és persze tánc. ...

 

Azonban elkerülhetetlennek tartom, hogy aki olvasta a Nyitótáncot, ne hasonlítsa össze a történetet A Szent Johanna gimivel, ugyanis van bennük hasonlóság. A kérdés csak az, hogy ez zavarni fogja-e az olvasókat, vagy el tudnak vonatkoztatni Laura sorozatától....

Értékelésem: 3csillag.jpg 

U.I.: a 3 csillag tőlem elég szigorú, szerintem titeket sokkal jobban megfog majd a történet! Kacsintás

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 5
Heti: 8
Havi: 8
Össz.: 1 338

Látogatottság növelés
Oldal: Könyvajánló: Tavi Kata~ Nyitótánc
Wallpapers for you :) :* - © 2008 - 2024 - wallpapersforu.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »